Hírek
2022. November 11. 18:11, péntek |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Új pszichoaktív szer hatása alatt okozott halálos balesetet
A Szekszárdi Járási Ügyészség halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a 28 éves férfi ellen.
A vádirat szerint a vádlott 2021. június 24-én este, lakott területen kívül, egy benzinkutat és az 56. számú főutat összekötő szervízúton, jó látási viszonyok között vezette a testvére gépkocsiját. A vádlott a KRESZ szabályait megszegve úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt állt. A vezetés előtt ugyanis új pszichoaktív anyagokat fogyasztott, mégpedig a hasis és a marihuána hatóanyagához hasonló hatású, de mesterségesen előállított szintetikus vegyületet.
A kereszteződéshez érve a férfi az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról a főúton haladó másik személygépkocsinak, hanem bódult állapota miatti figyelmetlenségből az érkező gépkocsi sávjába hajtott. A másik, a megengedett sebességnél egyébként is lassabban haladó autó sofőrje a baleset elhárítása érdekében vészfékezett, azonban az ütközést elkerülni nem tudta, az elé hajtó autó jobb hátuljának ütközött.
Az ütközés következtében a vádlott autója megpördült és a szalagkorlátba csapódva az útszéli vízelvezető árokba csúszva állt meg, míg az érkező autó szintén a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött.
A férfi autójának jobb hátsó, 39 éves utasa az ajtó oldalüvegén át az árokba kiesett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően a szakszerű orvosi ellátás ellenére életét vesztette. A vádlott autójának jobb első utasa súlyos sérüléseket szenvedett, míg a vádlott és a másik autó utasai nem sérültek meg, azonban mindkét gépkocsiban jelentős anyagi kár keletkezett.
A vádlottat korábban, 2016. évben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt elítélte a bíróság. Soron kívüli orvosi vizsgálata alkalmával a járművezetésre alkalmatlanná nyilvánították.
Vele szemben a járási ügyészség börtönbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától eltiltását, valamint a közúti járművezetéstől végleges hatályú eltiltását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:28, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter minden eddiginél durvább választási beavatkozástól tart Brüsszel részéről
A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak, most pedig minden eddiginél durvább beavatkozás várható
2026. Január 15. 07:27, csütörtök | Belföld
Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök
A \"brüsszeli háborús terv\" finanszírozása elleni petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
2026. Január 14. 07:15, szerda | Belföld
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme
2026. Január 14. 07:14, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll
Mindenki látja, hogy a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll, és erre a Tisza nem mond semmit - közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.
