Hírek
2017. Április 14. 10:26, péntek | Belföld
Sziget himnusz 2017: Love Solution
A Mary PopKids zenekar Love Solution című száma lett a 25. Sziget himnusza. A zenekar szerint a Sziget egy olyan hét, amikor el lehet hinni, hogy szép a világ, és ezt próbálták dalban elmondani.
Az eredmény itt lát/hallható:https://youtu.be/T9-pJaTPgjo
Ez már bevett szokás, hogy minden évben egy-egy ismert hazai csapat szerzeményét választják ki a szervezők az adott év Sziget himnuszának, ezzel segítve a zenekarok népszerűsítését is, hisz’ amellett, hogy Európa kétszer is a legjobbnak választott nagyfesztiválján felléphetnek, a Szigetet bemutató nemzetközi - és persze hazai - kampányban is ez a dal szerepel majd minden lehetséges csatornán.
Ezúttal tehát a kiváló Mary PopKidsre esett a választás, akik szerint ez nagy megtiszteltetés. “15 éves korunk óta minden évben járunk a fesztiválra és soha nem múlt el az az izgalom, amikor első nap átsétálunk a K-hídon” – meséli a csapat énekes-gitárosa, Kama. “A Szigeten voltunk már szerelmesek, vesztünk el bokrokban és sátrakban, mulattunk régi barátokkal és szereztünk újakat is, és rengeteget meghatározó koncertélményünk kötődik ide.Nekünk ez egy olyan hét, amikor ki lehet zárni a külvilágot és kicsit el tudjuk hinni, hogy szép a világ.Ezt próbáltuk egy dalba csomagolni” – mondja az énekes.“Magyar fiatalokként és zenészekként is nagyon büszkék vagyunk a Szigetre, és arra is, hogy most nekünk is lehet hozzá egy kis közünk” – tette hozzá.
2017 nem csak a Szigetnek, de a PopKidsnek is jubileum lesz: idén játszanak 5. alkalommal a Szigeten.
A Love Solution az első szám a júniusra tervezett kislemezükről és a decemberben megjelent "All You Ca Keep" c. nagylemezüket követi. A dalban Fodor Máriusz és Highlove működtek közre producerként és Deutsch Gábor masterelte.
További információ: sziget.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 12:17, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is
2024. Május 21. 10:06, kedd | Belföld
Hét jármű ütközött az M7-esen Budapest felé Törökbálintnál
2024. Május 21. 10:02, kedd | Belföld
Éjfélkor jár le az szja jóváhagyásának határideje
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.
2024. Május 21. 06:00, kedd | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát hétfőn - közölte a rendőrség a police.hu-n.