Hírek
2016. Március 07. 10:38, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Magyar Vívó Szövetség
Szekszárdi diákok is pástra lépnek az országos vívótalálkozón
A szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola vívó kisdiákjai is részt vesznek március 11-én Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban megrendezendő I. Országos Suli Vívótalálkozón.
– Nem kevesebb, mint 35 olimpiai aranyérmünk és 64 világbajnoki címünk is jól mutatja, hogy hagyományosan vívónemzet a magyar. Ám minden hagyomány csak addig él, amíg valóban éltetik. Ezért is éreztük fontosnak, hogy felélesszük az iskolai vívás egykor nagy hagyományait Magyarországon – jelentette ki a Magyar Vívó Szövetség elnöke. Csampa Zsolt emlékeztetett rá, hogy a szövetség suli-vívó programjának keretében a résztvevő, csaknem 100 iskolának vívófelszereléseket adott a szövetség. Ezekben az állami és egyházi oktatási intézményekben az adott település vagy megye vívóegyesületeinek kiváló szakembereivel, edzőivel együttműködve, részben a tornaórák keretében, részben tanórán kívüli foglalkozásként indulhatott meg a vívásoktatás.
Tolna megyében a Szekszárdi Kórház Sportkör Vívó Szakosztályának közreműködésével a Dienes Valéria Általános Iskolában indulhatott meg az új vívófelszerelésekkel a vívásoktatás az elmúlt hónapokban. Csampa Zsolt hozzátette: a program eredményeként ma már az ország 95 iskolában mintegy két és félezer vívó kisdiák jelenti az utánpótlást: a magyar vívás jövőjét.
Az országos programban résztvevő iskolák számára szervez hagyományteremtő szándékkal vívótalálkozót a Magyar Vívó Szövetség 2016. március 11-én, pénteken Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A találkozóra mintegy 600 ifjú vívótanonc részvételét várják a szervezők az ország minden szegletéből. A legkisebbek tudáspróbán mutathatják majd meg, mit tudnak a páston, a nagyobbak pedig versenyszerűen vívhatnak meg egymással. Az ifjú vívóknak pedig a verseny izgalmain túl a legnagyobb élményt bizonyára azt jelenti majd, hogy a rendezvényen találkozhatnak és beszélgethetnek a sportág olimpiai és világbajnokaival is. A találkozót megelőző hetekben pedig a legismertebb vívóink bukkanhatnak fel a programban résztvevő általános iskolákban egy-egy tornaórán, hogy népszerűsítsék a vívást a fiatalok körében. Csampa Zsolt bízik benne, hogy a programmal még több diáknak sikerül kedvet csinálni ahhoz, hogy akár versenyszerűen, akár csak szabadidős tevékenységként, de elsajátítsák a legnemesebb sport, a vívás alapjait.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 15:00, vasárnap | Életmód
Meteorológia: áprilisban a megszokott mennyiségnek csak az egytizede esett
Áprilisban átlagosan 40 milliméter eső esik Magyarországon, de idén mindössze 4 milliméter esett országos átlagban, vagyis az ilyenkor megszokott mennyiség egytizede - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
2026. Május 03. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Letartóztatták a 24.hu főszerkesztőjét megtámadó férfit
2026. Május 03. 13:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
