Hírek
2016. Május 18. 09:02, szerda |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: bikemag.hu
Százhatvan induló a 42. Gemenci Nagydíj kerékpárversenyen
Minden eddiginél többen, százhatvanan állnak rajthoz a Sygnus 42. Gemenci Nagydíj kerékpárversenyen, amelyet május utolsó hétvégéjén rendeznek Szekszárdon és Pakson.
Steig Csaba főszervező a keddi, szekszárdi sajtótájékoztatón elmondta: a nagydíjon nyolc ország sportolói, tíz külföldi és hat-nyolc hazai csapat indul; az érdeklődésre jellemző, hogy két külföldi csapat is várólistán van.
Az eddigi háromszakaszos verseny újabb helyszínnel, egy paksi etappal bővül ki - tette hozzá.
A program jövő pénteken egy 123 kilométeres szakasszal kezdődik, majd május 28-án Pakson 70 kilométeres versenyt, Szekszárdon pedig 55 kilométeres, háztömb körüli kritériumversenyt rendeznek. Utóbbi 1,7 kilométeres körpályán zajlik majd Szekszárd belvárosában. A nagydíjért folyó küzdelmet május 29-én 132 kilométeres etap zárja.
A főszervező a hazai mezőnyből Rózsa Balázsra, a Szuper Beton Cycling Team versenyzőjére hívta fel a figyelmet. A külföldi csapatok közül kiemelte az olasz Delio Gallina Colosiót, amely tehetséges U23-as versenyzőkkel érkezik. Rajthoz áll a luxemburgi Team Differdange-Losch csapata is Lovassy Krisztiánnal és a tavalyi Tour de Hongrie-győztessel, Tom Thillel - jegyezte meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld
Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.
