Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2016. Április 25. 07:51, hétfő | Bulvár
Forrás: mti

Robotszerzetest állítottak a buddhizmus szolgálatába egy pekingi templomban

Robotszerzetest állítottak a buddhizmus szolgálatába egy pekingi templomban

\"Robotszerzetest\" alkalmaz egy külvárosi pekingi buddhista templom, de az okos szerkezetet inkább érdeklődéskeltő kezdeményezésnek, semmint a hívők meggyőzésének szánják - derül ki kínai sajtójelentésekből.

A Longquan (Sárkányforrás) nevű templom a Liao-dinasztia (907-1125) idején épült, s épp tíz éve, hogy közössége arra szánta el magát, a kor új eszközeit is a buddhizmus, a hagyományos kínai kultúra szolgálatába állítja. 2006-ban már blogokat, mikroblogokat indítottak kilenc nyelven.

A képregények, animációk és az internetes megjelenés, az online ismeretterjesztő publikációk mellett a robot inkább egyfajta színt hozott a templom életébe, hiszen egyébként köztudottan az ország elismerten egyik legképzettebb szerzetesi közössége él és dolgozik a falai között. Jelentős kutatói munkát is végeznek.

A Hszian'er nevű, 60 centiméter magas robot inkább egy szerzetesnövendéket ábrázoló rajzfilmfigurára emlékeztet: sárga köpenyt visel és borotvált a feje. Két kezében a melle előtt egy érintőképernyőt tart. A képernyőn szereplő húsz egyszerű kérdésre tud válaszolni, rejtett kerekei segítségével hétféle mozgásra képes.

A kis robot gondolatának szülőatyja, Hszianfan mester azt nyilatkozta, hogy Hszian'er - a tudomány és a vallás ötvözésével - kiváló megtestesítője a buddhizmus bölcsességének. Mint fogalmazott, a kettő ugyanis nem zárja ki egymást, nincsenek ellentmondásban.

A mester szerint az okostelefonok uralta társadalomban mind nagyobb szükség van a buddhizmusra, amely betölti a felgyorsult világban keletkező űrt, gondozza az emberek lelkét.

Hszina'er, amelynek "saját" mikroblogja is van, hamarosan egy nagyobb tudású társat kap.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár

A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban

Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.

2024. Május 10. 15:25, péntek | Bulvár

Június 1-jén lesz a békemenet

Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár

Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con

Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont: