Hírek
2017. Július 11. 12:59, kedd |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: tökéletes játszma
SOLID Racing Team – TAXI4 Székesfehérvár Rallye 2017.06.09-11.
Gyenes András – Horváth Levente, VAZ 2101
A SOLID Racing Team Ladás párosa a hőség ellenére hideg fejjel, megfontoltan versenyezve kiváló eredményt ért el a 2017-es Székesfehérvár Rallyn.
"Perfect game", így jellemezhetnénk a számunkra legutóbbi versenyt a 2017-es Székesfehérvár Rallyt.
Nagyon vártuk már navigátorommal Horváth Leventével ezt a futamot hiszen mindkettőnknek kellemes emlékekkel szolgáltak az itteni korábbi versenyek.
Szeretjük a verseny helyszínét, hangulatát és azt, hogy általában a nyárra jellemző jó időjárás jellemzi. Ez idén sem volt másképp.
Három helyszínen, összesen hat gyorsasági szakaszt kellett teljesítenünk.
Csákberénynél jelölték ki az első gyorsasági szakaszt, majd Nagyvelegre és végül Pusztavámra vitték a verseny helyszínét.
Három különböző stílusú pályán vehettük fel a küzdelmet ellenfeleinkkel.
A pályabejárás alkalmával sikerült tökéletes itinert készítenünk, ez nagyban segítette a pontos versenyzésünket, jól megtaláltuk az összhangot egymással.
A Ladánk a rajttól a céldobogóig a nagy meleg ellenére kifogástalanul működött.
Sikerült magunkhoz képest minden gyorsasági szakaszon egyre jobb időket autózni.
A jó felkészülésnek és felszabadult autózásnak az lett az eredménye, hogy megnyertük a kategóriánkat és értékes pontokkal térhettünk haza.
Számunkra ez a verseny az idei "Tökéletes játszma" volt, találkozunk a következő futamon.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft., Avanzo Trade Kft. - The Body Shop, RAIKER Kft., Egrokorr Festékipari Zrt., Laurus Consulting Kft. - Cortesia Group, Ital Logisztika Kft., Triumph-Adler, C+D Automatika Kft., Dome Facility Services Group Kft., BBD 96 Kft., Hekus Bűnügyi magazin.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 12:00, hétfő | Sport
Kosárlabda
3x3-as olimpiai selejtezőtorna - Magyarország - Csehország
2024. Május 20. 09:00, hétfő | Sport
Labdarúgás-Németország
Legidősebb fia gólja ellenére vereséggel búcsúzott a Hertha kispadjától Dárdai Pál
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás