Hírek
2018. Március 06. 11:07, kedd | Sport
Rally: Felkészülésnek karcsú!
7. Kumrovec Rallye 2018. Az abszolút 7. helyen fejezte be a 7. Kumrovec Rallye-t a Várkonyi-Makai kettős, aki első versenyét teljesítette „aszfalton” a Hyundai i20 R5-el.
Az idézőjel nem véletlen, ugyanis inkább murvás-havas-jeges útfelülettel találkoztak, ami nem volt ideális az ismerkedésre.
Várkonyi Szabolcs:
Nem sikerült sokkal közelebb kerülni az autóhoz a már vázolt körülmények miatt. Nem igazán volt értelme számunkra ilyen körülmények között versenyezni, de mivel 2 hét múlva itt van a számunkra fontos verseny, nem volt más választásunk. Egyébként maga a verseny nagyon jó lett volna, hisz a pályák szenzációsak, hasonlítanak a következő versenyünkre, de ott remélhetőleg nem mínuszok várnak minket. Ezt a versenyt nagyjából a gumik döntötték el, nekünk nem volt ide való jó gumink. Érdekes eredmények születtek, hisz olyan versenyzők előztek meg, akik máskor a közelünkben sincsenek és tették ezt utcai téli gumikkal. Na mindegy, egy mondás szerint, ha nem sikerül a főpróba, annál jobb lesz az előadás, mi most ebben bízunk és még mindenképpen tesztelünk kint Ausztriában a Rebenland Rallye előtt, ahol nagyon komoly mezőny várható, 15-20 R5-ös autó, 2-3 WRC és számos Mitsubishi, amik az osztrák szabályok szerint már mehetnek 36-os szűkítővel, szekvenciális váltóval, így igencsak meg tudják nehezíteni a dolgunkat!

Makai Gergely:
Felkészülési versenynek szántuk a horvát bajnokság idei első versenyét, a Kumrovec rally-t. Az időjárás mondhatni megtréfálta a résztvevőket, havas, vizes, csúszós pályával kellett megbirkóznia a résztvevőknek! Arra mindenképp jó volt, hogy újra ültünk az aszfalton még számunkra új Hyundai i20 R5-ben. A versenyt a 7. helyen fejeztük be, tesztelési céllal vágtunk neki, a jövőhéten megrendezésre kerülő Rebenland Rallyra, ami a Mitropa Cup első állomása! Nekem a kettő között van még egy Mexicói kiruccanásom a világbajnokságra, ahol ismét fotózok, majd gyakorlatilag egyből indulunk ausztriába!
Reméljük ott már szép idő fogad minket!
Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., Sun&Fun Holidays, CATA, RD InterBox Trans Kft., Hyundai Hungary, Garzonszépítők Kft.
Fotó: Ritmus ASE
- Hajósi Miklós -

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
