Hírek
2013. December 06. 13:21, péntek |
Kék hírek
Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság | Fotó: police.hu | pannonmedia.hu
Őrizetben a Pápán bankrablást megkísérlő férfi
Mint arról korábban beszámoltunk 2013. december 4-én 11 óra 30 perc körül egy késsel próbálta meg rávenni egy pápai bankfiók két alkalmazottját a 21 éves borszörcsöki férfi arra, hogy öt millió forint készpénzt adjanak át részére. Az alkalmazottak a pénz átadását megtagadták és egy, az épület hátsó helyiségében tartózkodó kollégájukat hívták segítségül, mire a férfi sietve távozott a bankfiókból.
A gyanúsítottat – a róla rendelkezésre álló személyleírás alapján – alig fél órával később a pápai buszpályaudvaron fogta el Nagy Ákos r. százados, bűnügyi osztályvezető, miután a nyomozók forró nyomon indultak az elkövető felkutatására.
A bűncselekmény elkövetéséhez használt kés a buszpályaudvar közelében lévő egyik műanyag hulladékgyűjtőből került elő.
R. Lajos ellen rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított eljárást a Pápai Rendőrkapitányság és egyúttal kezdeményezte előzetes letartóztatását. A férfi gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Letartóztatták a 24.hu főszerkesztőjét megtámadó férfit
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
