Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2020. November 23. 10:00, hétfő | Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti

Már mindenhol jelen van a vírus az országban

Már mindenhol jelen van a vírus az országban

Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett - mondta az országos tisztifőorvos az M1 csatornán vasárnap.

Müller Cecília hangsúlyozta: ennek megfelelően kell viselkedni, hiszen potenciálisan bárki, bárhol az országban fertőzhet és fertőződhet. Ezért kell viselni a maszkot, betartani a kijárási tilalmat, a távolságtartást, és minden olyan jogszabályt vagy ajánlást, amelyet korábban megfogalmaztak - hívta fel a figyelmet.

A járványügyi adatok tendenciáját kiegyensúlyozottnak nevezve elmondta: az elmúlt 24 órában 4320-szal nőtt a fertőzöttek száma, akikkel együtt ma Magyarországon 174 618 pozitív esetet tartanak nyilván a járvány kezdete óta.

Az elhunytak száma szombaton is magas volt, a 111 halálos áldozat - jellemzően idős, krónikus beteg - átlagéletkora 76 év körül alakult, mint a héten szinte minden nap. Azonban hozzátette: fiatalok és középkorúak is meghalnak a betegségben vagy azzal összefüggésben. Csak az elhunytak mindössze hét százalékánál nem tudnak semmilyen alapbetegséget megállapítani - jegyezte meg Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, hiszen a védelmi intézkedések bevezetését követően körülbelül két hétre van szükség, hogy látni lehessen annak eredményeit.

Hangsúlyozta: minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy tudjuk élni az életünket, tudjunk munkába járni, és ne kelljen további szigorításokat, a környező országokhoz hasonló drasztikus intézkedéseket bevezetni.

Közölte: az elmúlt napon 7278 embert ápoltak kórházban, közülük 618-an voltak lélegeztetőgépen, ami azt mutatja, hogy továbbra is nagy teher hárul az egészségügyre.



Müller Cecília beszámolt arról is, hogy pénteken elindult a szociális intézményekben a tesztelés, az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat pedig hétfőtől kezdődik szűrni. Az egészségügyi intézményekben a dolgozók maguk meg tudják szervezni egymás tesztelését, oda csak az antigén alapú teszteket szállítják ki, a többi helyen szűrőcsapatok végzik a mintavételt.

Az országos tisztifőorvos fontosnak nevezte a kiszűrt pozitív esetek elkülönítését, hogy ők már ne terjeszthessék tovább a betegséget. Elmondta: a fertőzésen korábban átesetteknél is lehet pozitív az antigén teszt, de ez nem újrafertőződést jelent, és a háziorvos tudni fogja, mi ilyenkor a teendő.

Kitért arra is: az oktatási-nevelési intézményekben a járási hivatalok népegészségügyi szakemberei által végzett járványügyi vizsgálat dönti el, hogy milyen korlátozó intézkedéseket kell helyben bevezetni.

Az oltóanyagról szólva Müller Cecília elmondta: alapos és szigorú feltételrendszere van annak, hogy egy vakcina a piacra kerüljön. Magyarországon az oltásbiztonság garantálja azt, hogy megtartsuk azt a rendkívül nagy járványügyi előnyünket a világgal és Európával szemben is, hogy gyermekeinket tizenkétféle betegség ellen kötelező védőoltásokkal immunizálni, és ezen túl is rendelkezésre állnak más választható védőoltások - mondta az országos tisztifőorvos.

Hangsúlyozta: két alapvető tulajdonságot - a hatásosságot és a biztonságosságot - garantálni kell ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen egy vakcina. A Magyarországra érkezett orosz oltóanyagnál jelenleg a dokumentációs anyag átvizsgálása folyik - mondta. Kiemelte, hogy csak olyan oltóanyagot tesznek a lakosság számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos.

Megjegyezte: a kormány három gyártónál már 12 millió oltóanyagot kötött le. Müller Cecília kiemelte: a vakcinák különböző technológiával készültek, és a járványügyi szakemberek tájékoztatása alapján az emberek majd eldönthetik, hogy melyikkel szeretnék beoltatni magukat. Nem az számít, hogy honnan jön, milyen nemzetiségű a fejlesztés, hanem hogy milyen eredményeket produkál - mondta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília szerint a védőoltások már bizonyítottak: Romániában és Ausztriában kanyarójárvány is van, ami Magyarországon a védőoltások miatt nem fordul elő.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld

A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható

A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék

2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld

Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt

Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.

2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.