Hírek
2017. Január 25. 14:03, szerda |
Sport
Forrás: mti
Magyarországon tesztel idén a Forma-1-es mezőny
Silverstone helyett a Hungaroringen lesz idén a Forma-1-es világbajnoki sorozat egyik kollektív tesztje - adta hírül a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).
A bejelentés szerint a magyarországi helyszín mellett év közben a Bahreini Nagydíj után (április 18-19.) lesz lehetősége a csapatoknak a plusz kilométerek gyűjtésére, míg a szezon végeztével Abu-Dzabiban (november 28-29.) tesztelhetnek az istállók, igaz, ekkor csak a 2018-ban használatos Pirelli gumik kipróbálására lesz lehetőség.
Mindez azt jelenti, hogy a magyarországi versenyhétvége (július 28-30.) után további három napig a Hungaroringen marad a mezőny, hiszen a hivatalos tesztnapok augusztus 1. és 2. lesznek. A csapatok a mogyoródi és a bahreini gyakorláson szabadon dolgozhatnak, bármilyen fejlesztést kipróbálhatnak, a megkötés csak annyi, hogy a négy napból kettőn olyan fiatal versenyzőket kell szerepeltetniük, akik eddig három nagydíjnál kevesebbet teljesítettek.
Korábban csak egy-egy csapat tesztelt a Hungaroringen: 1989-ben a McLaren, 2001-ben pedig a Toyota töltött ott két napot, még az F1-es beszállása előtt.
A 2017-es Forma-1-es szezon első tesztnapjait Barcelonában tartják február 27. és március 2. között, az idény a március 26-i Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 27. 20:00, kedd | Sport
Világklasszissal erősít a Víz, Zene, Virág Fesztivál
Besenyei Péter légibemutatót tart az Öreg-tó felett
2025. Május 26. 18:03, hétfő | Sport
Roland Garros - A címvédő Alcaraz vár Marozsánra a második fordulóban
A várakozásoknak megfelelően a címvédő Carlos Alcaraz vár a második fordulóban Marozsán Fábiánra a francia nyílt teniszbajnokságon.
2025. Május 23. 07:35, péntek | Sport
Premier League - Kerkez Milos a szezon álomcsapatában
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott védője bekerült az angol labdarúgó-bajnokság hivatalos honlapjának álomcsapatába.
2025. Május 23. 07:34, péntek | Sport
Ismét felveheti a Videoton nevet a székesfehérvári labdarúgócsapat
A Videoton Holding Zrt. hozzájárult ahhoz, hogy a székesfehérvári labdarúgócsapat ismét a Videoton nevet használja.