Hírek
2018. Június 27. 19:10, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Kegyelmet kapott a halálra ítélt szudáni nő, aki megölte erőszakoskodó férjét
Jelentős nemzetközi felháborodást követően egy kartúmi bíróság kedden felfüggesztette az erőszakoskodó férje meggyilkolásával vádolt 19 éves Noura Hussein halálos ítéletét,
amelyet öt év szabadságvesztésre és a férj családja részére vérdíj megfizetésére módosított - mondta el Abdulla Ibrahim, a nő egyik védője a dpa német hírügynökségnek.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet szerint Husseint 16 éves korában adták férjhez akarata ellenére. Megtagadta házastársától a szexuális együttlétet, ezért az három rokona segítségével lefogatta és megerőszakolta. Egy újabb kísérletnél késsel védekezett férje ellen, halálos sérüléseket okozva neki - tette hozzá az AI.
Noura Husseint májusban egy törvényszék a tettéért halálra ítélte.
Az ügy komoly nemzetközi visszhangot váltott ki. A 19 éves nő védelmére olyan nemzetközi hírességek keltek, mint Naomi Campbell fotómodell. Több mint 1,4 millióan írták alá azt az internetes petíciót, amely igazságot követelt Husseinnek. A felháborodási hullámhoz az ENSZ is csatlakozott, élesen bírálva a halálos ítéletet.
Szudánban tízéves életkortól léphetnek házasságra gyermekek, ráadásul a világszervezet adatai szerint a családon belüli erőszak, beleértve a nemi erőszakot, továbbra sem számít büntetendő cselekedetnek a kelet-afrikai országban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
