Hírek
2011. Augusztus 15. 14:53, hétfő |
Bulvár
Forrás: Story Online
Újra kellett éleszteni a Hooligans gitárosát

A múlt héten mentőt kellett hívni a Hooligans együttes basszusgitárosához, Késmárki Zsolthoz - tudta meg az egyik napilap.
A Blikk információ szerint a mindössze 31 éves zenész a múlt héten egy baráti összejövetel után az otthonában eszméletét vesztette, és összeesett. Szerencséjére párja otthon tartózkodott, így ki tudta hívni a metőket. A hírek szerint újra is kellett éleszteni a Hooligans basszusgitárosát.
"Az az igazság, hogy a barátnőm megmentette az életemet - nyilatkozta az esetről Késmárki Zsolt a a Blikknek. - Bevallom őszintén, nem nagyon értettem én sem, hogy mi történik pontosan, csak annyira emlékszem, hogy rettentően kimerült voltam, a mentők pedig úgy látták jónak, ha bevisznek a kórházba. Ott mindenféle géppel vizsgálgattak, az eredményekre egyelőre várni kell, viszont azt tanácsolták, hogy a következő pár napban inkább kíméljem magam, ezért úgy döntöttünk, hogy kihagyok pár koncertet. Szerencsére jó barátunk és zenésztársunk, Dandó Zoli vállalta, hogy beugrik helyettem pár koncert erejéig" - árulta el Zsolt.
A basszusgitáros szerint nagyobb az ijedtség, mint a baj, de azért az orvosi utasításokat betartva lemondta a jövő heti koncerteket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:26, kedd | Bulvár
Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát
Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. Október 16. 07:45, csütörtök | Bulvár
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm
November 20-tól kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm, amely magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán nevű katonai hadműveletet.
2025. Október 16. 07:41, csütörtök | Bulvár
A Colosseum új igazgatója gladiátorjátékokat és popkoncertet ígér az amfiteátrumban
Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott szerdai interjúban.
2025. Október 14. 07:19, kedd | Bulvár
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez
Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében - közölte a Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel hétfőn.