Hírek
2020. Február 23. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti/Fotók: MTI/Mohai Balázs
Imre Margit Ágota görögkatolikus szerzetes kapta az idei Hit pajzsa díjat
Imre Margit Ágota görögkatolikus szerzetes kapta idén a Parma fidei - Hit pajzsa díjat.
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést Mádl Dalma, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegye adta át szombaton Budapesten.
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte: "különösen meg kell becsülnünk azokat", akik "nemcsak szemtanúi és elszenvedői voltak a kommunizmus Isten- és embertelen rendszerének, hanem hűségesek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz, szellemi védőpajzsként óvva környezetüket".
Elmondta: a kommunizmus idején Imre Margit Ágotát is megpróbálták beszervezni, ő azonban nemet mondott, és nem árulta el azokat a nővéreket, akik felnevelték.
"Az ilyen állhatatos és megtörhetetlen embereknek köszönhetjük, hogy a kommunisták nem tudták maradéktalanul megvalósítani céljukat", hogy felszámolják az egyházakat - mondta.
Hozzátette: az erózió azonban így is hatalmas volt. Azzal, hogy a diktatúra megfosztotta az egyházakat a működésükhöz szükséges forrásoktól, meggátolta őket abban, hogy betölthessék korábban felvállalt társadalmi szerepüket.
A magyar kormány éppen ezért az elmúlt években jelentős forrásokkal támogatta a hazai egyházak működését és társadalmi szerepvállalását - mondta.
Latorcai János kitért arra is: Európában a vallásosság, különösen a keresztény felekezetekhez való tartozás hosszú ideje csökkenőben van, az elmúlt évtizedekben pedig ez a folyamat drámaian felgyorsult.
"Keleten a megvalósult szocializmus, míg nyugaton annak utópisztikus vágya és a fogyasztói társadalom kialakulása változtatta meg az emberek gondolkodását, tartását és erkölcsét, ma pedig Európa mindkét felén a liberális értéksemlegesség illúziója veszélyezteti megmaradt identitásunkat" - fogalmazott.
Így nem csoda - fogalmazott -, hogy a keresztényellenesség egyre jobban felüti a fejét, amit csak felerősítenek az olyan országokból érkező bevándorlók, ahol napi szintű keresztényüldözés zajlik.
Ezért a kereszténység, a hit védelmére ma is ugyanannyira szükség van, mint ezer esztendeje - hangoztatta.
"Közös felelősségünk tehát, hogy Ágota nővér és a hozzá hasonló igazak emberpróbáló életútját, Isten végtelen szeretetébe vetett megingathatatlan hitét minél többen megismerjék, hogy az a legnehezebb élethelyzeteken is átsegítsen és példa legyen valamennyiünknek" - mondta az Országgyűlés alelnöke.
Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita a díjazottról elmondta: 1932-ben született Hajdúdorogon görögkatolikus családban. 14 évesen került a máriapócsi bazilita nővérekhez, itt fejezte be az általános iskolát. 1949-ben, 17 éves korában szerzetesjelölt lett, de elöljárói nem sokkal később hazaküldték a szerzetesek elhurcolásától tartva.
Imre Margit Ágota azonban néhány hónappal később "visszalopakodott", és felvételét kérte a rendbe. A szerzetesrendeket ekkorra már betiltották, így titokban, kölcsönkért szerzetesi ruhába "öltözött be", és kezdte meg szerzetesi tanuló éveit, a noviciátust.
Ezután Debrecenbe került, ott érettségizett 1953-ban, majd a Debreceni Egyetemen diplomázott 1957-ben matematika-fizika szakos tanárként. Albertirsán, Pomázon, Budakalászon, majd Budapesten tanított.
Közben 1968-ban titokban letette szerzetesi örökfogadalmát.
1970-től kezdődően többször kihallgatták, majd megpróbálták rávenni, hogy nyíregyházi látogatásai után jelentsen rendtársairól. Ő azonban megtagadta ezt, mondván, ezek a nővérek nevelték gyermekkora óta, így ő volna a "legjellemtelenebb ember a világon", ha bármit is mondana róluk.
A kihallgatások ezután elmaradtak, de továbbra is állandóan megfigyelték, tanárként pedig sem kitüntetést, sem fizetésemelést nem kaphatott.
A rendszerváltoztatás után, 1991 januárjában a bazilita közösség az elsők között kapta vissza monostorát Máriapócson. Imre Margit Ágota az épület felújítása után odaköltözött és azóta is ott él - ismertette Kocsis Fülöp.
Imre Margit Ágota az elismerést megköszönve úgy fogalmazott: "nem tettem többet a kommunizmus üldözései közepette, mint bármely más szerzetes" vagy "keresztény, aki a kommunizmus alatt is hűséges maradt Istenhez, az egyházához és hitéhez".
Ez a kitüntetés "nemcsak nekem szól, hanem az egész magyar szerzetességnek és a görögkatolikus egyháznak", a kommunizmus éveiben hitüket megőrző még élő és elhunyt rendtársaknak - tette hozzá.
A Parma fidei - Hit pajzsa díjat 2002-ben alapította Horváth Béla volt kisgazda politikus és a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író. Az elismerést olyan papoknak, szerzeteseknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz.
Az elismeréssel járó vörösréz pajzs Madarassy István ötvösművész munkája.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld
Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén
Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.
2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld
Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban
Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is
2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld
KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld
A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.