Hírek
2016. November 11. 08:39, péntek |
Helyi
Forrás: TMÖ
Ifjú felfedezők a Sárközben

A Tolna Kincse Turisztikai Egyesület által szervezett, „Fedezd fel a Sárközt!” című programsorozat keretében, Tolna megye egyik legkülönlegesebb vidékével, az értékekben gazdag Sárközzel ismerkedhetnek meg a fiatalok.
A nyitórendezvényre szerda délután került sor a Babits Mihály Kulturális Központban, ahol Sulyok Balázs, a Tolna Kincse alelnöke, valamint dr. Say István megyei értéktár bizottsági elnök beszélt az értékek fontosságáról. Sulyok Balázs tájékoztatott: az Egyesület a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság pályázatán nyert támogatást, így közel két millió forint áll rendelkezésükre, hogy a gyermekekkel megismertessék a Sárköz valamennyi kincsét. Az alelnök a gyakorlati ismeretszerzés fontosságát hangsúlyozta. A felső tagozatos, főként öt-hatodik osztályos diákok a sárközi hagyományokat, kultúrát testközelből is megismerhetik, hiszen a program három állomásos kirándulást tartogat számukra. A szervezők olyan foglalkozásokkal készülnek, melyek során a fiatalok játszva tanulhatnak, majd pedig egy záró vetélkedőn összemérhetik tudásukat. A szerdai nyitó eseményen a diákok csapatokba rendeződtek, és dr. Say István előadásának köszönhetően az értékgyűjtő munkába is betekintettek. Az Értéktár Bizottság elnöke arról beszélt: mi számít valódi értéknek, s melyek azok a kincsek, amelyek már lajstromra kerültek. A Sárközben összesen 32 értéket vettek fel a listára – hívta fel a figyelmet. A tájegység hat települést foglal magában: Decs (mint a „Sárköz fővárosa”), Őcsény illetve Sárpilis az északi részen, míg Alsónyék, Pörböly és Báta a déli felén. A kirándulások alkalmával az ifjú felfedezők valamennyi falvat felkeresik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.