Hírek
2018. Január 11. 07:19, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Három településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap
Három településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap:
Mezőnagymihályon polgármestert, Kisszekeresen településvezetőt és képviselőket is választanak, Pusztahencsén pedig megismételt polgármester-választást rendeznek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőnagymihályon az előző polgármester, a független Vályi László tavaly októberi halála miatt írtak ki időközi választást. A polgármesteri címért Konczné Tegzes Erika jelenlegi alpolgármester és Némethné Kovács Andrea indul, mindketten függetlenként. A választói névjegyzékben 853-an szerepelnek.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisszekeresen azért tartanak időközi választást, mert az 550 lakosú község képviselő-testülete tavaly októberben feloszlatta magát. Két éven belül ez a második önkormányzati választás Kisszekeresen: a települést eddig vezető Berki Balázst (független) 2016 decemberében szintén időközi voksoláson választották meg. A polgármesteri székért a független Váradiné Vincze Szilvia egyedüliként indul, a négy képviselői helyre tizenegy független jelölt pályázik. A település választói névjegyzékében 452-en szerepelnek.
A Tolna megyei Pusztahencsén megismételt polgármester-választást rendeznek vasárnap, mert a december 17-én tartott időközi választás eredményét a Pécsi Ítélőtábla a választási törvény megsértése miatt megsemmisítette. A 930 lakosú faluban a választásra jogosult 816 helybéli két független jelöltre, Iker Ibolya korábbi polgármesterre és Bán Istvánra szavazhat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 12:17, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is
2024. Május 21. 10:06, kedd | Belföld
Hét jármű ütközött az M7-esen Budapest felé Törökbálintnál
2024. Május 21. 10:02, kedd | Belföld
Éjfélkor jár le az szja jóváhagyásának határideje
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.
2024. Május 21. 06:00, kedd | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát hétfőn - közölte a rendőrség a police.hu-n.