Hírek
2014. November 05. 16:31, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Ferenc pápa kötelezővé tette a püspökök 75 éves korban való nyugdíjazását
Kötelező érvényűvé vált az egyházmegyéket és más egyházi hivatalokat vezető püspökök nyugdíjba vonulásának 75 éves korhatára a katolikus egyházban - közölte Ferenc pápa döntését szerdán a Vatikán.
Az egyházi nyugdíjintézkedés a L'Osservatore Romano szentszéki napilap szerdai számában való megjelenéssel lépett hatályba.
A nyugdíjkorhatár eddig is 75 év volt, de az életkor betöltésével nem volt kötelező a nyugdíjba vonulás, a pápa vagy elfogadta a püspökök nyugdíjazási kérelmét, vagy visszautasította azt.
A nyugdíjba vonulással egy időben a püspököknek minden más addig betöltött országos szintű feladatukról is le kell mondaniuk.
A kötelező nyugdíjazás a segédpüspökökre, valamint a római kúria hivatalait vezető bíborosokra is vonatkozik.
A Vatikán honlapján közölt pápai dokumentum hét pontban módosítja a püspöki szolgálatra és nyugdíjra vonatkozó eddigi egyházi rendelkezéseket. A dokumentum vatikáni bemutatásán elhangzott, hogy Ferenc pápa a vatikáni reformmal megbízott bíborosi tanács javaslatait követve tette kötelezővé a 75 éves korhatárt. Az egyházfő ezzel módosította a római kúria működését szabályozó Pastor Bonus apostoli konstitúciót is, amelyet 1988-ban II. János Pál vezetett be.
Újdonságnak számít az is, hogy mostantól "rendkívüli esetekben" az egyházfő felszólíthatja a püspököt a pásztori szolgálatról való lemondásra. Elemzők szerint ez felér a távozásra való kényszerítéssel. Eddig az egyházfő, ha ezt szükségesnek találta, csak arra kérhette meg a püspöktársát, hogy fontolja meg a lemondását.
"Püspöknek lenni nem kitüntetés, hanem szolgálat" - hangoztatta Ferenc pápa szerdán a Szent Péter téren tartott általános audiencián.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 18:21, szerda | Külföld
Merénylet: Életveszélyes állapotban szállították kórházba a megsebesített szlovák kormányfőt
Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akit szerdán Nyitrabányán (Handlova) a kormány kihelyezett ülése után lőttek meg
2024. Május 15. 07:52, szerda | Külföld
Giorgia Meloni: nem egyedül Magyarország mond nemet a migránsok szétosztására
Magyarország nem az egyetlen európai uniós tagállam, amely nemet mond a migránsok szétosztására, magukat sokkal európaibbnak valló nemzetek is ugyanezt teszik
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.