Hírek
2017. Március 06. 07:32, hétfő |
Belföld
Forrás: mti - fotó: rtl.hu
Elhunyt Mohaman, a Happy Gang együttes egyik alapítója
Elhunyt Meggyes Roland \"Mohaman\", a Happy Gang együttes egyik alapító tagja - közölte vasárnap egy családtagja az MTI-vel.
A 45 éves zenészt szombaton éjjel érte a halál szívelégtelenség következtében - mondta el nevelőapja, Maruzsi László.
A Mohaman művésznéven ismert rapper, előadóművészt az 1990-es évek elején a Happy Gang együttes tagjaként ismerte meg a közönség. Az együttes honlapja szerint 1994-ben jelent meg első albumuk Zimme-zumm címmel. A második album a Boojaka, ezt 1995-ben követte. 1996 májusában telt házas koncertet adtak a Petőfi Csarnokban, majd a Bravo újság közönségszavazatai alapján megválasztották őket az év legnépszerűbb zenekarának. Ugyanebben az évben jelent meg harmadik albumuk Dauer címmel. 1997 áprilisában felléptek a Total Dance Fesztiválon és megjelent negyedik lemezük, a Freestyle.
Legismertebb számaik a Sokáig voltam távol, a Fiatal szerelem és a Kérek egy kulcsot a szívedhez, Lógatom a lábam, Minő guminő, Lopják a Dzsekimet, Szentkarácsony.
A csapat 1999-es feloszlása után Meggyes Roland szólókarrierbe kezdett, és a 2000-es évek elején több önálló lemeze jelent meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 18. 08:08, vasárnap | Belföld
MÁV: akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron
Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. Január 18. 08:05, vasárnap | Belföld
Kapitány István, a Shell korábbi alelnöke a TISZA gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője
A Tisza Párt elnöke szombaton bejelentette: Kapitány István, a Shell korábbi alelnöke a szervezet gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője.
2026. Január 18. 08:00, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: csak az maradhat ki a háborúból, aki megpróbál kimaradni
Biztosan tudjuk, hogy csak az maradhat ki a háborúból, aki megpróbál kimaradni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Miskolcon, a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén.
