Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2012. Március 26. 07:15, hétfő | Kék hírek
Forrás: mno.hu / MTI

Elgázolta haragosait

Elgázolta haragosait

Nagykanizsán két embernek is eltörte a lábát autójával, majd megállás nélkül elhajtott az a román férfi, aki azután gázolta el haragosait, hogy összeszólalkozott velük – tudta meg az MTI vasárnap a helyszínen.

Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI információját megerősítve elmondta: egy 10-12 fős román társaság tagjai közül két férfi szóváltásba került egy harmadikkal. Ez utóbbi távozni akart a helyszínről, ezért beült a kocsijába.

A rendőrség első információi szerint a másik két férfi próbálta megállítani a már mozgó járművet, de az mindkettőjüket elsodorta, így kerültek a kocsi alá. Az autót vezető 25 éves férfi ezután megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A szóvivő hozzátette: a két elgázolt férfit a nagykanizsai kórházba szállították, mindkettőjüknek eltörött a lába.

A zalai rendőrök az ország más rendőri egységeit is értesítve keresik a román rendszámú, szürke színű Volkswagen Passat gépkocsit, valamint a bűncselekményt elkövető 25 éves autóvezetőt. Az MTI más forrásból úgy tudja: a román sérültek egyike 23 éves, a másik 35 éves. Mindkettőjüket nyílt sípcsonttöréssel kezelik.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás