Hírek
2016. Április 30. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: worldtour.blog.hu
Családi programok a gemenci és a gyulaji erdőben
Családi programokat kínál a Gemenc és a Gyulaj Zrt. a hét végén, a természetbarátok az ártéri erdőben gyalogtúrákon, mézkóstolón, dunai hajókiránduláson vehetnek részt, a gyulaji erdőben pedig a vadetetéssel ismerkedhetnek.
A gemenci erdőgazdaság tájékoztatása szerint a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ hagyományos kétnapos, szezonnyitó rendezvénye szombat délelőtt erdőjárással kezdődik, amikor erdészek mutatják be szakmai szempontból a nagyrezéti erdőrészt.
Mindkét napon gyalogtúrákat szerveznek a Molnárka tanösvényen, a Pörbölytől nyolc kilométerre fekvő túraútvonal a gemenci erdő kialakulását és állatvilágát mutatja be. A közeli madármegfigyelő toronyból jó esély van fekete gólyák és réti sasok megfigyelésére. Naponta kétszer közlekedik gőzmozdony vontatta nosztalgiajárat Pörbölyről a Gemenc-Duna partra; vasárnap pedig a bajai Vándorpont kikötőből két alkalommal sétahajó indul.
Szombaton Tamásiban, a Gyulaj Zrt. miklósvári vadasparkja ingyen látogatható lesz. Az erdőgazdaság túravezetést, vadlest, fotózási lehetőséget ígér a kirándulóknak, akiknek bemutatják az erdei vadak etetését is. A 22 hektáros területen gím- és dámszarvasok, vaddisznók, muflonok élnek; a vadaspark érdekessége, hogy a látogatókat nem választja el kerítés a vadtól, és az állatokat leskunyhókból közelről meg lehet figyelni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
