Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2016. Május 01. 08:00, vasárnap | Helyi
Forrás: teol.hu

Bajnokok az aerobikos lányok

Bajnokok az aerobikos lányok

Megnyerte a diáksport olimpiát a szekszárdi Garay János Gimnázium aerobik csapata.

Ez azért is sporttörténeti esemény a megyében, mert olimpiai sportágról van szó, és mert szekszárdi gárda először indult az országos megmérettetésen.

Meglátjuk. Ezt mondta Huszár Kriszta közel egy évvel ezelőtt, amikor arról számolt be, hogy Szekszárdi Mozgásművészeti Stúdió (MMS) három aerobik csoportot indít, és a lehetőségekről, illetve az elérhető eredményekről esett szó. A „kísérlet” jól sikerült, a diákolimpián ugyanis öt szekszárdi Garay gimnazista lány első helyezést ért el. Ez nem kis részben Posta Endre, a gimnázium testnevelő tanárának érdeme, aki nemcsak felvetette a csapat indításának lehetőségét, de a szervezésből is jócskán kivette a részét. Az intézmény is támogatta a csapatot, a buszt a KLIK biztosította a sportolóknak és kísérőiknek.

Huszár Krisztától, az MMS vezetőjétől megtudtuk: az aerobik a torna sportágak közé tartozik, ez azt is jelenti, hogy olimpiai bemutató sportág. Jóval nagyobb lehetőség van benne és sokkal több szabadság, rugalmasság, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. A versenyek kötelező gyakorlatait is lehet színesíteni, megengedettek a dobások, emelések, táncelemek. A gimnázium két csapatot indított, az egyik második lett a dunántúli döntőn, a másik pedig első. Mindkettő részt vett az ajkai országos döntőn a Challenge elnevezésű kötelező gyakorlattal. Huszár Kriszta elmondta, komoly táncos múlttal, országos első helyezésekkel rendelkező lányok versenyeztek.

Arról is beszélt, hogy a hétvége óta diákolimpikon Csató Csenge, Gulácsi Renáta, Lotz Anna, Mácz Andrea és Tuller Nadin kihívásként értékelték a versenyt. A másik csoport a negyedik helyen végzett úgy, hogy harmadik helyezett nem volt, a zsűri megosztott második helyet adott ki. A szekszárdi versenyzőknek tetszett, hogy mint más sporteseményeken, itt is komolyan szurkolnak a nézők. Ez azért volt érdekes, mert a táncversenyeken a csendes áhítat a jellemző. Legközelebb várhatóan júniusban méretik meg magukat Pécsett, akkor a Mozgásművészeti Stúdió színeiben hét fős csapattal állnak színpadra az aerobikos lányok.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét